Az úgy volt, hogy kaptam kölcsönbe egy autót. Egy Mercedes, egy BMW és egy Alfa közül én ezt a 33-ast választottam. És nem azért, mert ez kellene a leginkább a listából, sőt. Éppen azért voltam erre a legkíváncsibb, mert soha nem vennék magamnak Alfa 33-ast. Hiába Csikós minden áriája, összes dicshimnusza, engem nem tudott szirén énekével elkábítani. De közös barátunkat, Littner Zsoltit igen, és ő vett is egyet. Ezt a pirosat itt a videóban.

Most itt volt a lehetőség, hogy egy-két napig használjak egy csodaszép kiállású, kívül piros-belül fekete Alfa 33-ast, bolond lettem volna kihagyni. Kicsit persze féltem, mi lesz, ha ez a vörös céda elcsavarja a fejem, és majd én is olthatatlan vágyat érzek egy ilyen bokszermotoros, elsőkerekes Alfa iránt? Mert ez már nem olyan, mint Csikós Alfája, aminek krétásan porlott a műszerfalán minden kapcsoló, foltokban hámlott a tetőkárpitja, és ez egésznek olyan hangulata volt, mikor először beültem, mint egy agyonhasznált, dél-olasz napsütésben erodálódott kocka Fiat Ducatónak.

Ez a piros itt viszont csillog kívül, patika belül, és ahogy azt a Becsületesnepper is szokta mondogatni: a szem eszik először. Itt gyorsan jól lehet lakni már csak a nézésétől is, a kérdés csak az, hogy a járása, az milyen. De mielőtt bármi is történhetne, le kell mosni a kocsit, mocskosan mégse lehet fotózni-videózni. És itt jött a címben is emlegetett savazás. Szó szerint. Savval tisztítottam le az alufelniket, mert nagyon rá volt égve a fékpor.

Csináltam már ilyet korábban, pedig magam sem hittem el, hogy működhet, pontosabban hogy úgy működhet a dolog, hogy közben nem teszi tönkre az alufelnit lakkozását. Hát, eddig egyszer sem tett kárt a felnikben. És hozzá kell tenni, hogy nagyon sok autókozmetikában használják a háztartási sósavat. És hogy volt már, aki meg akart verni, amiért ilyen hülyeségeket művelek, és terjesztek, mert rendes, magára valamit is adó kozmetikában csak lúgos tisztítószert használnak. Igazságot nem szeretnék tenni az ügyben, egyszer kipróbálok valami rendes, kifejezetten felnitisztításra kotyvasztott szert is, de most ez volt kéznél – és megint gyönyörűen működött.

Az oldalablakok légterelői is kaptak egy kis simogatást, az évek alatt sok-sok finom karc elvette a fényét a plexinek (ami egyébként polikarbonátból van, tehát nem plexi, de mindenki plexinek hívja), ráadásul, különösen este alig lehetett átlátni rajtuk. Ezért gyorsan felpolíroztam őket, igaz, csak kézzel, és egy nem túl durva polírszerrel, de egész szépen sikerült felhozni a plexiket. Ha az ember bátrabb, meg több időt szán a dologra, akkor egy kicsit durvább pasztával, polírgéppel nekiugorva a kiszerelt légterelőknek, szinte újba tudja tenni. Jut eszembe, van is valahol egy robogóra való plexim, azon meg is mutatom, mire gondoltam.

Mindenesetre most már csillog az autó, nincs akadálya, hogy kicsit közelebbről megnézhessük magunknak – hamarosan jön arról is egy videó.