Még tavaly nyáron forgott Budapesten a John Travolta lánya miatt (is) nagy visszhangot kapott film, a Get Lost. Ez egy Alíz Csodaországban átirat, amiben Budapest az a meseszerű város, ahol az Ella Bleu Travolta által játszott Alice egyszer csak Csodaországban terem. A város meseszerűen szép helyszíneit használták a filmben, sokszor teljesen átlényegítve egy-egy épület valós funkcióját. És az egyik ilyen jelenetben kellett szerepelnie egy mentőautónak. Egy olyannak, ami furcsa, szokatlan, jól passzol egy meseszerű fantáziavilágba. Naná, hogy elnyerte a filmesek tetszését a Ford Transit mentőm. Igen ám, de nem csak kívülről akarták felvenni, hanem a betegtér is látszani fog pár kocka erejéig. Az meg még üres volt.

Korábban írtam róla, hogy Slampi cimborám segítségével sikerült szerezni egy rommá rozsdásodott Transit mentőautóból egy szinte komplett belteret. Két hordágy, háttámlák, biszbaszok és csetreszek. Csak az volt a bibi, hogy a mentőautó, amiből kiszedték a cuccokat, lyukasra korhadt és beázott: minden, ami nem fém volt, bepenészesedett, a többi meg rozsdás lett vagy csúnyán oxidálódott. A hordágyak matracait több körben kimostam, fertőtlenítettem már korábban, de a többi cucc gatyába rázását toltam magam előtt – nem sürgetett semmi. Most viszont bele kellett húzni.

Teljes restaurálásra nem volt szükség, meg aztán idő se nagyon, de mindenképpen cél volt, hogy pofásak legyenek a hordágyak. Mivel mindkettőnek alumínium a szerkezete, és csak pár alkatrésze vas, a rozsda kevésbé jelentett problémát. De az alu és spiáter, meg gumi alkatrészek elég szomorúan néztek ki. A kerekeket le tudtam gyorsan szerelni, ráadásul ezek voltak a leggyászosabb állapotban. Egyértelmű volt, hogy ezek mennek a nedves szemcseszóró kabinba, egy kis vixenelés biztos csodát fog tenni velük. Az alucsövekből összeszegecselt vázat viszont nem akartam szétkapni, más megoldás kellett.

A görgők és kerekek olyan átalakuláson mentek át egy kis kerámiaszemcsés wellness-kúra után, hogy könnyek szöktek a szemembe. Minden egyes alkatrész évtizedeket fiatalodott, a rútul mocskos gumi alkatrészek megint szép feketék lettek, illetve a műanyag felnire vulkanizált gumik is látványosan kifehéredtek. Kicsit zavart is az alkatrészek várakozáson felüli szépsége, mert ilyen szintre felhozni a kereteket csak _nagyon_ sok munkával lehetne. Próbáltam polírpasztával, az összes elérhető kemikáliával, de látszott, hogy ezekkel semmire sem megyek. Tudom, le lehetett volna festeni az egészet egy vékony réteg ezüst festékkel, de azt később leszedni extra nagy szívás lett volna. És ha rendesen elő akarja készíteni az ember a felületet, akkor mindent át kellett volna alaposan csiszolni festés előtt.

Viszont, ha az ember ügyesen csiszol, meg lehet spórolni a festést. És itt jött képbe a rozsdamentes dörzsiszivacs. Igen, amivel a konyhai edényekről szokták ledörzsölni az odakozmált ételmaradékot. Azt gondoltam, hogy ha szappanos vízzel síkosítok dörzsölés közben, és igyekszem mindig egy irányba mozgatni a dörzsit, sikerülhet egy szép, egyenletes felületet kapni, ami hangulatában a szálcsiszolt anyagokra hasonlít. És pár méterről már egészen jól mutathat.

Miután a hordágyak kinézetre vállalhatóvá váltak, a mechanikájukat kellett átnézni és megbízhatóan működővé tenni. És nagyon fontos volt, hogy véletlenül se essenek szét, tudjanak összecsuklani a beteg alatt – mint kiderült, személyesen James Cromwell feküdt fel az egyik hordágyra a jelenetben, és még egy statiszta alatt sem rogyhat össze, hát még egy ekkora (jó magas ám, 201 centi! :) ) színész alatt. Sose gondoltam volna, hogy egy hordágy ennyire bonyolult, sok funkciójú szerkezet. Mindenesetre kis átmozgatás, olajzás után minden úgy működött, ahogy kell, jöhetett a csapó.

Ne felejts el lájkolni minket a Facebookon, követni Instagramon, illetve feliratkozni a YouTube-csatornánkra!