Még tavaly kértek meg, hogy egy filmforgatáshoz adjam kölcsön a Ford Transit mentőautót. Aminek két évvel ezelőtt sikerült széttörnöm a váltóját… De az már azóta elmúlt, szerencsére találtam belevaló váltót, most már lehet megint tolatni is vele. De a belsejével volt (és lesz is) még dolog bőven. Az egyik fontos feladat az volt, hogy a hátsó ajtókat elcsúfító ragasztómaradványokat eltávolítsam, mert a kocsinak ez a része jó eséllyel eléggé fog látszani. Meg a betegtér is, tehát a hordágyakat és a többi felszerelést is kezelésbe kell venni.

A két ajtószárny belsejére, még az autó gyártásakor, durván 40 évvel ezelőtt egy-egy széles, fényvisszaverő piros csíkot ragasztottak, hogy az éppen dolgozó mentőautót minél könnyebben észre lehessen venni sötétben is. Ezeket a csíkokat már korábban, minimum 20 éve leszedték de a ragasztó maradványai továbbra is ott csúfoskodtak. Érdekes módon, csak a matricák alsó és felső szélén maradtak ragacsos csíkok. Persze ezen nem lepődik meg az, aki ismeri ezeknek a fóliáknak a viselkedését: akármi is történik, mindegy mennyire jó minőségű anyagból készült, egy idő után mindenképpen zsugorodik a fólia. És ahogy zsugorodik, lecsúszik a saját ragasztójáról. Ami persze ragacsos, így rajta marad a por meg kosz.
Aztán, amikor a fóliát leszedik (ha jó minőségű, és ügyesen távolítják el), a fólia és annak ragasztója lejön a felületről, de a korábban kikandikálódott ragacs marad ugyanott. Ha a fólia kevésbé bírta a sok évnyi hideg-meleget, amit egy autón kap, akkor persze az is meglehet, hogy lehúzáskor csak a fólia jön le, a ragasztóanyag meg nagy foltokban marad a felületen. Szerencsére itt csak a vékony csíkok maradtak, de azok ugye közel negyven éve ott vannak. Negyven éve párolog belőlük az oldószer, kőkemény már a felületük, a beléjük ragadt portól olyanok, mint a csiszolópapír. Emiatt aztán tartottam tőle, hogy jelentős szívás a dolog, nem fogom tudni úgy leszedni a ragacsmaradékot, hogy ne karistoljam össze közben a fényes fehér felületet.

Értelemszerűen kapirgálni nem akartam, mert az tényleg garantáltan összekaristolja a felületet. Az oldószerekkel is csak óvatosan kell ilyenkor bánni (hígító, foltbenzin, denaturált szesz és társaik), mert volt, hogy csak fellazítottam velük a ragacsot és a ronggyal meg jó nagy felületen szétmaszatoltam. Az meg csak arra jó, hogy az ember a fogai közt káromkodjon. De van olyan szer, amit, ha nem is ilyen problémák megoldására találtak ki, egész jól lehet használni ragacs feloldásra is.

Igen, WD40. Oké, az tény, hogy utána nem árt rendesen lezsírtalanítani a felületet, mert a WD40 után egy kenőanyag-film fog borítani mindent. De a zsíros film eltávolítása, még mindig egyszerűbb, mint a ragacsos-nyúlós trutyit maszatolni. Tehát a WD40-nel terveztem elsőre nekiugrani a feladatnak, de közben eszembe jutott, hogy van M40-em is. Ez a Mannol saját WD40-e, gondolom nem a véletlenek meglepő összjátékának köszönhető az elnevezés sem. Mondjuk ki, WD40 másolat ez, vagy ha úgy jobban tetszik, a szegény ember WD40-e – én nagyon sokszor vásárolok ilyen anyagokat a Kauffernél, ott az azonos kiszerelésű WD40 és a Mannol M40 ára közt jelentős az árkülönbség – nagyjából felébe kerül az M40.

Hogy minden olyan feladatban, amiben a WD40 jó, az M40 is ugyanúgy teljesít, azt nem tudom, de az pár másodperc alatt kiderült, a negyvenéves ragacsot mindkettő elképesztő hatékonysággal oldja és távolítja el. Olyan könnyen jött le a koszos ragasztó maradék, hogy kicsit zavarba is jöttem – ez túl könnyen ment, itt valami nyűg még biztosan lesz. De szerencsére semmi extra szívás nem következett, a felületet áttöröltem egy másik ronggyal, aztán lemostam, és kész is volt.

Azt gondolom, hogy nagyjából bármelyik WD40-hez hasonló szerrel ugyanígy le lehetne szedni az ilyen matricamaradékot, mert azok is hasonlóan működnek , mint ezek. Hogy rozsdás csavarrel is mind ugyanolyan jól bánik-e el, azt nehéz pontosan megmondani, de erre a feladatra biztosan alkalmasak. És az a jó az ilyen kenőanyaggal való tisztításban, hogy mivel olajos tapintású folyadékok, a feloldott kosz szemcsék sem tesznek olyan könnyen kárt a fényezésben, mint ha oldószerben feloldva dörzsölnénk a felületet.

Azt hiszem, a hordágyak gatyába rázását nem úszom meg ilyen könnyen, a mostoha tárolási körülmények (azt hiszem, az ír időjárástól megóvást egy szétrohadt és beázó mentőautóban felhalmozást nem túlzás mostoha körülménynek nevezni) alaposan meglátszanak az alu és vas alkatrészeken. Nem restaurálni akartam őket, csak a kamera számára csinossá tenni. De azt hiszem, sikerült pár alkatrésszel csodát tenni. Hamarosan megmutatom.

Ne felejts el lájkolni minket a Facebookon, követni Instagramon, illetve feliratkozni a YouTube-csatornánkra!