Tökéletes évzáró gurulás - Tűzoltóautóval
2020/01/03 SipiÚr

Tökéletes évzáró gurulás - Tűzoltóautóval

A tűzoltó Transiton sikeresen kicseréltem a fékbetéteket, alaposan letakarítottam, kapott egy gyors polírt is (nem lesz kedvencem a mínusz két fokban autósimogatás :) ). Ez volt a minimum, hogy úgy érezzem, közösségbe mehet. Azért sebtiben leellenőriztem, kapcsolható-e az összkerék, meg a felező - sosem lehet tudni, út közben nem lesz-e rá szükség. 81596763_1211553292375857_1452220806049300480_n.jpg

Az kiderült, az autó hátsó terepszöge lényegesen kisebb, mint amennyire a fényezése piros, szóval, ha nagyon úttalan utakra tévedek, erre majd figyelni kell. És az is egyértelmű lett, hogy bár így képen nem olyan durva a helyzet, egy ilyen szögben leparkol, magasított kisteherautóból kiszállni sem olyan egyszerű, a visszakapaszkodás meg még nagyobb kihívás.img_3620.JPG

A Pólus parkolójában már egy Berva kismopedet sem lehetett leejteni, amikor megérkeztünk. Szerencsére folyamatos volt a körforgás, így itt-ott szabadult fel hely, sikerült is a történések közepén leparkolni. Nagy öröm volt látni, hogy volt még másik három tűzoltóautó is a tömegben - két Mk1-es Transit és egy Volkswagen LT. 

Egy biztos, hogy a jó idő, és minden bizonnyal Csikós Zsolt beharangozója a Totalcaron megtette a hatását: szerintem még soha ennyien nem voltak a szilveszteri TWK-találkozón. Túl is volt terhelve az összes receptorom, annyi érdekes autó, meg motor volt a parkolóban. Szerencsére a teljes lefagyás előtt még sikerült pár dolgot megnézni közelebbről, és egy hevenyészett videót is összeraktam azoknak, akik nem lehetek ott 2019 utolsó nagy veterános és youngtimeres gurulásán.

A parkoló legaktuálisabb rendszámát viselő Lotusának fenekével kívánunk mindenkinek Boldog Újévet!2020_2.jpg

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra itt (nyomj rá a csengettyűre is): https://www.youtube.com/channel/UCqV0srDXKv8rD2yo6GRbpgA/videos?view_as=subscriber

Lájkoljatok a Facebookon itt: https://www.facebook.com/azautosimogato

 

Itt a vége! Tetszett? Oszd meg másokkal is! Megosztom facebookon
veterán ford szilveszter tűzoltóautó tűzoltó transit youngtimer

Te sem hagyhatod szó nélkül!

A bejegyzés trackback címe:

https://autosimogato.blog.hu/api/trackback/id/tr7615391008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása