Tessék. Így néz ki egy rendes padlás-lelet. Vastag por lepi, évek óta senki nem ért hozzá. Persze nem egy elhagyott ház tetőterében találtam eldugva, én magam vettem vagy tíz éve a használt pedálost. Persze bele már évtizedek óta nem férek, semmi értelmes indoka nincs egy felnőtt embernek arra, hogy lemezből préselt gyerekjátékot vegyen magának. De aki kreatív, bármire tud indokot gyártani.

Én az impulzusvásárlásra a boltom dekorálását hoztam fel, mint tökéletes ok. Az biztos, hogy nagyon sokan imádták, szülők mutogatták a gyerekeiknek: nézd, apa, anya ilyennel játszott, mikor kicsi volt! Sokan meg is akarták venni, de az ember a beteljesült álmát nem adja csak úgy el.

Mert természetesen nekem is párás volt a szemem, ahányszor megláttam valamelyik szerencsésebb kölyköt a játszón, vagy a KRESZ-parkban egy ilyenben tekerni. Persze mindene nem lehet az embernek, meg aztán kaptam nagybátyáméktól egy unokatesóméktól levetett nyugatnémet gyártású, hipermenő Kettcart (láncos-pedálos gokart, a hetvenes évek végén az kb. olyan volt a hinták és csúszdák közt műanyag dömpert tologatók szemében, mint egy Ferrari a Trabant kiutalásra váró felnőtteknek).

De ezzel együtt is, a pedálos Moszkvics olyan dolog volt, amire mindig is vágyakozva néztem.

A falon jól mutatott a kicsit hiányos Moszkvics, de egy idő után mennie kellett, nem maradt hely számára. Ekkor került fel a padlásra. Az eladás továbbra sem volt lehetséges opció, tudtam, hogy egyszer eljön az a nap, amikor megint méltó helyre kerülhet. Úgy tűnik, most van itt az idő. Elő is kotortam a döglöttkék kisautót, hogy majd a műhelyben, egy kis simogatás után a falra szerelhessem.

Az évek alatt jó vastag porréteg ült rá, de az állapota nem romlott: a kis horpadások, a felületi rozsda már akkor is megvolt rajta, amikor vettem. Ami most hiányzik róla, az már akkor sem volt meg – szélvédő, világításkapcsoló, betétek a pedálokon, meg persze a rendszám. Plexit vettem, mikor egyszer egy pedálos gyűjtőnél jártam (már csak meg kellene találnom a hosszas kallódás után), a rendszámot talán egyszer pótolom, de az nem zavar annyira, meg aztán csinálhatok autósimogatósat is, ha nem ragaszkodok az eredeti dizájnhoz (aiből a gyártás éve is kiderült).

Régebben bebiggyesztettem két, kékes fényű ledet a fényszórókba, azokat valami rendes, az izzókra jobban hasonlító színhőmérsékletűekre cserélem (meg az is fontos, hogy ne csak egy pontba világítsanak, hanem rendesen, bele a foncsorba, hogy az egész bura fényes legyen, amikor bekapcsolja az ember a reflektorokat).

A legfontosabb, hogy lemossam a lábbalhajtóst, kapjon kis műanyag- és gumiápolót. Szét is lehetne szedni, dobni rá egy teli fényt, de azzal nekem szinte megdöglene a kisautó ezt a mostani patináját imádom. Talán egyszer egy másikat felújítok, az kaphat új fényezést. Igen, felmerült az ötlet, ráadásul most nem is kell gondolkozni, mivel magyarázzam: a most három hónapos gyerek teljesen jó indok, csak megfelelő projektnek valót kell találni. Időm van rá, egyelőre az ülésben is lötyögne, nem hogy a pedálokat tapossa.

Egy laza polírozást azért kap, meg viaszt is, hogy megóvjam az állagát, és természetesen a mechanikát is átnézem. Meg ki kell találni egy jó rögzítési metódust, ami stabil, jól láttatja a Moszkvics formáit, de elég magasan is van ahhoz, hogy ne zavarjon a műhelyben. Ez egy kitűnő bemelegítő-projekt, hogy aztán elkezdjünk rendesen, nagyban is autósimogatni.